Keménycserepek az MNM Báthori István Múzeuma gyűjteményében

Részletek

Kategória: Friss hírek

Közzétéve: 2021. február 04. csütörtök, 07:34

Az utóbbi közel másfél évszázadban a keménycserepek meghatározó szerepet játszottak a falusi háztartások eszközellátásában, lakásdíszítő funkciójában, a hétköznapi és az ünnepi alkalmak során. Az ,,ortodox” etnográfia a kerámiafélék taglalásakor megállt a fazekaskészítményeknél, részletes írások születtek a fazekasok (gölöncsérek, korsósok, tálasok, kályhások, pipások) munkamódszereiről, a késztermékek árusításának menetéről, de a már gyárakban előállított, a falusi háztartásokban a fazekastermékeket a 19. század második felétől egyre inkább kiszorító keménycserepek nem igazán kerültek a néprajzkutatók vizsgálódásának körébe.

Mi is az a keménycserép? A magyar szakirodalom keménycserépnek, olykor kőedénynek (Steingut) nevezi azt a magas hőfokon égetett gyári árut, amely a 19. században terjedt el és szorította ki az ólommázas kerámiát. A keménycserép-, a porcelán-, valamint a majolikaedények és tárgyak gyártása a finomkerámia-iparba sorolhatók.

A fehér mázas cserép-, kőedény- majolika- és fajansztárgyakat a porcelán utánzásának az igénye hozta létre, miután Európában csak 1709-ben sikerült a porcelánkészítés titkát megoldania Johann Friedrich Böttgernek. Ezután is még hosszú ideig csak a vagyonos osztály tagjainak állt módjában megvenni a drága porcelántárgyakat. Az alsóbb néprétegek továbbra is az olcsóbb, de külső megjelenésükben a porcelánból készült edényekre emlékeztető tárgyakat használták. A parasztság körében kedvelt cserépedényeknél a keménycserép lényegesen tartósabbnak, tetszetősebbnek bizonyult, nagy mennyiségben lehetett előállítani, s népies motívumokkal történő díszítése kielégítette a falvak és mezővárosok lakosságának igényét.
     Az európai keménycserepet a kínaitól függetlenül Angliában találták fel az 1750-es években. Feltalálása Wedgewood (1730-95) angol keramikus nevéhez fűződik. Az úgynevezett Wedgewood-áruk - a keménycserepeknek ez a válfaja - tulajdonságai tekintetében a keménycserép és a porcelán közé sorolható.
 A keménycserép alapanyaga fehérre égethető agyag, amelyhez kvarc, földpát és mészpát járul. Az edényeket többnyire sablonokkal készítik, az ovális és a négyzetes formájú edényeket és domború díszítésű tárgyakat pedig öntés útján. A máz alatti festést az edény magas hőfokon kiégetett felületén – 1000–1200 °C-on – alkalmazzák, majd ezután alacsonyabb hőfokon – 970–1050 °C-on – másodszor is kiégetik a bórsavban gazdag és a felületet teljesen fedő átlátszó mázzal együtt. Az első égetésnél az agyag igen kemény lesz, ami használhatóságát fokozza.
Wedgewood hatására a 18. sz. végére már Európa-szerte csökkent a fajanszgyártás. A korábban fajanszot készítő manufaktúrák sorra áttértek a korszerűbbnek és használhatóbbnak bizonyuló keménycserép gyártására. A jómódú polgárok, főurak és főpapok sorra alapították a keménycserépgyárakat, a legtöbbet a 19. sz. elején. Hazánk legjelentősebb keménycserépgyárait Telkibányán, Bélapátfalván és Hollóházán alapították.
Az MNM Báthori István Múzeuma keménycserepei között sok ritkaság található. Szalontai Barnabás gyűjtése során olyan műtárgyakat is beszerzett, (elsősorban korsók és vázák), amelyek a megye más gyűjteményeiben nem találhatók meg.
Forrás: Páll István: A bécsi szalagtól a magyaros stílusig, A Rétközi Múzeum Füzetei 15..     Kisvárda, 2020
Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötet: A keménycserép

450 éve történt – Somlyói Báthory István erdélyi fejedelemmé választásának körülményei

Részletek

Kategória: Friss hírek

Közzétéve: 2021. január 20. szerda, 08:47

A XVI. század első harmadában az Oszmán Birodalom terjeszkedésének fő vonalába került Magyarország helyzetét egyre nagyobb mértékben a Porta határozta meg, ami fokozatosan az ország három részre szakadásához vezetett. Az ország keleti része, benne Erdély, másodlagos katonai fontossága miatt a hódító jog és az 1527/28-ban I. Jánossal kötött török – magyar szövetség alapján – megakadályozva I. Ferdinánd országrészéhez történő csatlakozását – különleges vazallusi státusu államként kötődött az Oszmán Birodalomhoz.
Vajon hogyan fogadta a keleti területek integrációját Habsburg Ferdinánd, és hogyan változott meg a törökpárti magyar politikusok magatartása az 1541-ben bekövetkezett Buda eleste utáni időkben?
Tény, hogy a felek között elkezdődtek azok párbeszédek, melyeknek legfőbb témája az ország újra egyesítése volt.
A titkos alkuk – 1541. december 29-ei gyalui, az 1549. szeptember 8-án kötött nyírbátori szerződések - , és az ezek után 1542-ben és 1551-52-ben indított nyílt hadműveletek egyaránt azt mutatták, hogy a Habsburgok az ország egyesítésére törekedtek.
Azonban ezek a kísérletek nem hozták el a kedvező fordulatot az ország sorsában, s Erdély nemzetei számára csak a magára maradottság tudatát erősítették.
Az 1552-1556 közötti időszak Erdélyben interregnumnak is nevezhető, amit a visszatérő I. János özvegye Izabella Szulejmántól királyi címet kapott fia, János Zsigmond 1556. október 22-ei kolozsvári bevonulása szüntetett meg.
Ezzel az újabb fordulattal vette kezdetét Erdélyben az a folyamat amely megformálta azt az állam alakulatot Erdélyi Fejedelemség néven, mely a külpolitikai helyzethez és a Fejedelemség érdekeihez igazodva meghatározó szerephez jutott a XVI.-XVII. század fordulóján és azt követően a részekre szakadt Magyarország történetében. Amikor 1552 nyarán az oszmán hadak elfoglalják Temesvárt és több kisebb várat, már állandósították a Temes-Maros-Kőrös -folyók vidékein a török jelenlétet. Ezzel a Tiszától keletre elterülő új katonai és közigazgatási egység már biztosította a mindenkori gyors behatolási lehetőségeket Erdély irányába. Az oszmán ellenőrzés alatt lévő két román vajdaság és a temesi vilajet így sakkban tudta tartani a fejedelemséget. Az 1560-ban János Zsigmondnak küldött szultáni athname már világosan mutatta Erdély lehetőségeinek szűkülését.
Az erdélyi rendek 1567. évi tordai országgyűlésen határozatot hoztak János Zsigmond utód nélküli halála esetén a szabad fejedelemválasztás jogáról s ezt Szulejmán fia, II. Szelim (1566-1574) megerősítette.
1570. augusztus 16-án I. Miksa (1564-1576) magyar király és János Zsigmond fejedelem között a speyeri – egyezmény értelmében megállapodás született arról, hogy János Zsigmond utódai elismerik I. Miksát Magyarország urának, János Zsigmond leteszi a királyi címet és mint fejedelem uralkodik Erdély és a Részek felett, melyek Magyarország részét képezik. Ezt a területet a fejedelem fiú utódai is öröklik, ezek kihalása után Erdély visszaszáll a magyar királyra. Az egyezmény tartalmazta továbbá, hogy a két fél kölcsönösen segítséget nyújt oszmán támadás esetén. Mindemellett János Zsigmond feleségül kapja I. Miksa húgát, Albert bajor herceg leányát, Máriát.
Az egyezmény ratifikálása megtörtént, ám János Zsigmond 1571. március 14.-én Gyulafehérváron bekövetkezett halálával és a speyeri megállapodás vállalásában vagy elutasításában az erdélyi rendek kettészakadtak. A kisebbség az egyezség talaján állva elfogadta az országrész Habsburg kézbe adását, a többség somlyói Báthory István váradi főkapitányt követte, akinek 1571-ben küldött rendeletében, athnameban II. Szelim János Zsigmond valamennyi birtokát átadta, elvárva hűségét.

MNM Báthori István Múzeumában látható török fegyverek.

Báthory Istvánt 1571. május 25-én az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta (1571-1586), s ezzel a török Porta is egyetértett, hangsúlyozva, hogy Erdély területéről az Oszmán Birodalom ellen nem indulhat támadás.  Emellett évente 15.000 arany adófizetésre kötelezte a fejedelemséget.
A kisebbségben maradt Habsburg –párti erdélyiek által támogatott Bekes Gáspár megkísérelte Báthory István törvényes fejedelem ellen a katonai fellépést. Fellázította a szászokat és székelyeket, az összecsapás elkerülhetetlené vált.
Küküllő vármegyében található Kerelőszentpálnál 1575. július 8.-án találkozott a két sereg. A csata Báthory István győzelmével végződött. A fejedelem ellenfeleivel nagylelkű, Bekes Gáspárt életben hagyta, aki az1575 őszén lengyel királlyá választott Báthory hű támogatója lett.
Báthory István azon nagyformátumú erdélyi reálpolitikus fejedelmek közé tartozik, akik tisztában voltak a keleti országrész elszigetelődésével. Az egyoldalú oszmán szövetséghez tartozás veszélyét a külpolitikai mozgástér bővítésével, a kényszerű török háló tágításával lehetett csak csökkenteni. Ezek a remények jelentek majd meg lengyel királyként is (1575-1586) Báthory gondolatában, s vezettek tovább Bocskai István és Bethlen Gábor fejedelemsége alatt a transzilvanizmus eszméjének megerősödéséhez.

Bethlen emlékek – a Nikolsburgi – béke 450. évfordulója kapcsán

Részletek

Kategória: Friss hírek

Közzétéve: 2021. január 26. kedd, 19:55

Az 1618. május 23-án kirobbant cseh rendi felkelés alapjaiban rázta meg a dunai Habsburg Birodalmat. Az 1500-as években kezdődött nagy jelentőségű gazdasági és politikai fejlődés eseménysorában, mely a modern, megújulásra és az új korszak határának átlépésére készülő Európa irányába hatott, meghatározó helyet foglalt el a felkeléssel kitört harmincéves háború (1618-1648).
Ez az első összeurópai összecsapásnak, a kontinens háborújának is nevezett konfliktus  Európa szinte valamennyi államát rövidebb-hosszabb ideig érintette.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) ráérzett a kezdődő változásokra, s erre készülve akarta a külvilágtól elzárt, török szövetségben élő Erdélyi Fejedelemségre a figyelmet ráirányítani és az országot készenlétbe helyezni. A háború kirobbanásával Bethlen előtt európai terek nyíltak a Habsburg-ellenes harcokkal. Az Erdélyi Fejedelemség katonai beavatkozása Bethlen Gábor Habsburg politikája miatt nem volt kétséges, és erre a katonai előkészületek után 1619. augusztus 26-án az erdélyi hadak elindulására került sor. A cseh-morva rendekkel kötött szövetség keretében a Habsburg II. Ferdinánd (1619-1637) elleni hadjárat erősítette az Oszmán Birodalomhoz fűződő katonai kapcsolatát, de egyben a hadjárat azt a lehetőséget is felvetette, hogy a független magyar nemzeti királyság visszaállításának eljött az ideje.
A közel 20000 főből álló erdélyi sereg hadműveleti céljául Bethlen Gábor Bécset jelölte meg, ám a cseh-morva-magyar szövetség egyesített csapatai a könnyűlovasság magas aránya és a megfelelő ostromtüzérség hiánya miatt nem igazán gondolhatott a császárváros elfoglalására.
Bethlen Gábor szövetségeseinek 1620. november 18-án a fehérhegyi veresége után rádöbbenni kényszerült, hogy a térség hatalmi helyzete változatlan marad. Sem a Habsburg sem a török biztonsági érdek nem akarja a status quo felborítását.
A fejedelem előtt ebben a helyzetben egy lehetőség kínálkozott: erős Nyugat-európai kapcsolatok kiépítésével a török katonai szövetségben megmaradva kompromisszumos békekötés a Habsburgokkal, ami Erdélynek területi növekedést, lakóinak biztonságot hozhat.
Az 1621 szeptember végére kialakult hadihelyzetben és politikai közegben felgyorsultak a Bethlen Gábor és II. Ferdinánd között már korábban elkezdődött tárgyalások, amelyek 1621. december 31-én a Nikolsburgi-béke megkötéséhez vezettek. Bethlen Gábor lemondott a magyar rendek által felajánlott királyi címről, Bécs ugyanakkor hallgatólagosan elismerte az önálló Erdélyi Fejedelemséget. Élethossziglan Szatmár, Bereg, Szabolcs, Ugocsa, Zemplén, Borsod és Abaújvár megyék Kassa városával a fejedelem fennhatósága alá kerültek, és az itt élő protestáns vallásgyakorlat szabadsága biztosított lett.
Bethlen Gábor és Erdély hatalmi helyzete megerősödött, és ezt a megnövekedett erőt a protestáns fejedelemség szuverenitásának további erősítésére kívánta felhasználni.
Az MNM Báthori István Múzeuma helytörténeti kiállításában néhány birtokában lévő műtárggyal – a fejedelemnek feleségéhez, Brandenburgi Katalinhoz írott levele, a nikolsburgi-békekötés idejéből származó kardja – őrzi Bethlen Gábor emlékét.

Barokk óra az MNM Báthori István Múzeuma gyűjteményében

Részletek

Kategória: Friss hírek

Közzétéve: 2021. január 12. kedd, 08:38

A XVI. század második felétől kezdődően néhány évtized alatt, Spanyolországból és Itáliából indulva, egész Európát meghódítja a barokk művészet, mint gyorsan egyetemessé váló világstílus. A művészet minden területére kiterjed. Az egyházi és főúri körökben születik meg, idővel a polgári és népi változatai is kialakulnak.
A korszak neve a legvalószínűbben az olasz "barocco" ('nyakatekert') szóból származik, az utókor gúnynévként alkalmazta a szabályellenes, különleges, jóízlésbe ütköző szinonimájaként, mert nagy változást hozott a reneszánsz egyszerű, nyugodt, harmonikus formáihoz képest. A barokk végső periódusa a rokokó lesz.
A barokk művészet célja a megerősödő katolikus egyház és a vele szövetséges uralkodók hatalmának hirdetése volt, a protestantizmus visszaszorítását és a katolikus hit újraterjesztését célozta. E mozgalom elindítója a tridenti zsinat (1545—1563), szervezeti bázisa a jezsuita rend (1534-től). Az egyház az egyházi élet megreformálása mellett a művészetben a legnagyobb mestereket igyekezett megnyerni céljai érdekében. Felismerte, hogy nem az értelmet, hanem a tudattalant, az érzelmeket kell mozgósítani erős propagandával. Ennek lett eszköze a meghökkentés, elkápráztatás, a barokk műalkotások csodálatba ejtő ereje. A művészet célja a vallásos áhítat felkeltése, erősítése lett.
Minden korstílusnak megvannak a sajátos jegyei, a barokk műalkotások legfőbb jellegzetességei: a mozgalmas, hullámzó formák, az erő, a lendület kifejezése, ragyogó színek, naturalizmus, pátosz, díszítettség, látványosság, a térbeli végtelenség hatását keltő illuzionista festmények, ellentétek, újszerű harmónia.
A barokk templomba belépő hívőt az érzékek káprázatának kell megragadnia, az érzelmi hatás fokozására óriási mennyiségű díszítést, színes freskót, festett szobrot, aranyozást, bonyolult mintázatú stukkódíszt, faragott pilléreket és oszlopokat, erős fény-árnyék hatásokat alkalmaztak. A káprázatot tovább fokozta a megszólaló orgonazene és a többszólamban éneklő kórus hangja is. A barokk templomépítészet első műremeke a római Il Gesú templom, építtetője III. Pál pápa. A legnagyobb figyelmet a templomok mellett a paloták építésére fordították, amelyekben pompás fogadásokat, bálokat, zenés mulatságokat rendeztek, melynek színhelye nemcsak a díszes termek sora, hanem a gondosan megtervezett kert is lehetett. A barokk sajátosságai legtisztábban az olasz művészetben bontakoztak ki. A 17. században egész Európa művészete Róma hatása alá került, ma is megcsodálhatjuk az akkor emelt palotákat, templomokat, szökőkutakat. A francia XIV. Lajos (1643-1715) egyik szenvedélye a palotaépítés volt, a barokk palotaépítészet egyik leghíresebb alkotása a Versailles-i palota. Magyarországon a fertődi Esterházy-kastély és a keszthelyi Festetics- kastély a legszebb barokk palota.A barokk szobrok nagy része a templomok és paloták díszítését szolgálta. Ezek a szobrok mozgalmasak, nyugtalanul hajlanak, a testtartások gyakran szokatlanok. A barokk idején a gazdagodó polgárság körében divatba jön a festményekkel díszített lakásbelső, kialakul a kényelmes polgári otthon. Így a festmények már nemcsak a templomokat díszítik, hanem lakberendezési tárgyakká válnak. Virágzásnak indul a táblaképfestészet és a képkereskedelem, a gazdagság és műveltség jelképévé válik a műgyűjtés. Megszületik a piacra dolgozó, saját műveiből megélő művész típusa. A festészet fő témái bibliai és mitológiai jelenetek, főúri portrék, csendéletek (újdonság a festészetben), táj- és zsánerképek. Ebben a korban élnek és alkotnak olyan nagy mesterek, mint Rembrandt, Rubens vagy Bernini.
A barokk életforma kiteljesítője Franciaország, a korszak stilisztikai szakértője annak királya, XIV. Lajos volt. Nem csupán az általa épített paloták, hanem azok szűkebb-tágabb környezete, valamint belsőépítészetük is mintává alakult a felvilágosult és, illetve vagy abszolutista uralkodók előtt, de követni kezdték arisztokraták, gazdag polgárok is. Köztudott, hogy a versailles-i palota termeiben minden évben újratapétázták a falakat (ez, ismerve a korszak higiéniai viszonyait, szükségesnek is tűnik). Az arisztokrata miliő nem, vagy csak ritkán viselte el a fürdés kínjait. Ezt ellensúlyozván illatszereket használtak, ekkor születik meg számos illatnagyhatalom őse. A bútorokon is megjelennek a görbített felületek, a hullámzó körvonalak, a csavart formák, a kor a porcelán elterjedésének időszaka, az intarziás bútorok, és a vitrinek divatja: ezekben állították ki azt a számtalan luxustárgyat, amelyet a gyarmatokról vagy a Távol-Keletről hoztak. A korszakban jelenik meg a bútorkárpitok használta.
A magyar barokk a 17. század kezdetén születik meg. Hazánk majd minden helyiségében találunk barokk templomot, kápolnát vagy út menti szobrot, mutatva hogy a katolikus egyház mennyire hatékonyan érvényesítette befolyását. A köztereken gyakran emeltek kálvária-csoportokat. Gyakoriak a Szentháromság-emlékek és Mária-szobrok, pestisoszlopok is. A festészetben a történelmi ábrázolások, csataképek és az arcképek a leggyakoribbak. Minthogy a legjelentősebb barokk festők még a 18. században is osztrákok, különös figyelmet érdemel a magyar Bogdán Jakab vagy Mányoki Ádám működése.
A barokk mind szellemi, mind az anyagi kultúra terén, az életmódban nagy hatással bírt az utókorra. Az olyan, modern értelemben vett fogalmak, mint az újfajta polgárság megszületése, Európa nagyvilággá szélesedése, az ipar megszületése és a modern tudomány és tudományos világkép kialakulása mind a barokk hatásaként tudható be.
A barokk idején az óraipar is szinte kereste a bonyolult megoldásokat. A díszítmények tömegében még az egyszerűbb szerkezet is áttekinthetetlennek tűnt és a laikus megrendelőben elismerést keltett. Az itt látható barokk óra a múzeum állandó kiállítását gazdagítja 1963 óta.

Forrás: Artner Tivadar: A barokk művészete Móra Könyvkiadó, Bp. 1968

Kelényi György: A barokk művészete. Corvina Könyvkiadó, Bp. 1985

Jonathan Bale: A barokk művészete, Bp. 2004