Parasztgazdaság a XIX. század végén
Az önálló paraszti gazdaság csak a jobbágyfelszabadítás után, a XIX. század második felében teljesedhetett ki. Dinamikus fejlődését azonban erősen gátolta, hogy a termelés technikájában, technológiájában és eszközkészletében is csak igen lassan következett be változás. Nem kedveztek a fejlődésnek a természetföldrajzi feltételek sem. Nyírbátor homokbuckás szántóföldjei gondos talajművelés mellett is csak kevés termést hoztak. Fő termény a XVII. század óta a rozs, majd később a burgonya volt. 1860 óta foglalkoznak dohánytermesztéssel, amely e vidék jellegzetes növényi kultúrájává vált. Mindezek mellett igen nagy súlyt fektettek az állattartásra is. A földművelést és állattenyésztést együtt vizsgálva elmondhatjuk, hogy a lakosság többségének fő megélhetését jelentették. A termelési technika lassan fejlődött. 1895-ben még alig használnak gépeket, de magas az igásfogatok száma.
A városi paraszti társadalom igen differenciált volt. A legalsó réteget a cselédek, napszámosok alkották. Más mezővárosokhoz hasonlóan azonban Nyírbátornak is legjellegzetesebb rétegét az önállóan gazdálkodó parasztpolgárok alkották. Egy közepes paraszti gazdaság hagyományos eszközkészletét láthatjuk a Báthori István Múzeum Nyírbátor történetét, népi kultúráját bemutató állandó kiállításában. A kiállított tárgyak között megtalálhatóak a földművelés és állattartás jellegzetes tárgyai, eszközei, mint például favilla, szénavágó, saraboló, szőlőmetszőkés, szárvágó, kasza, eke, eketaliga, borona, járom stb.
