A szíjgyártó
A szíjgyártók és nyergesmesterek a legősibb magyar iparosok közé tartoznak. Híresek voltak már honfoglaló őseink között is. A szíjgyártó emberi ruházathoz, lószerszámhoz, különböző használati tárgyakhoz szükséges szíjazatot készítő és egyéb bőrmunkát végző mesterember.
A többi bőrműveshez hasonlóan a középkorban a szíjgyártók is maguk dolgozták meg a termékeikhez szükséges bőröket. A korai írásos említések hol fehér (timsós), hol vörösesbarna (cseres) bőrt készítőknek írták le a magyarországi szíjgyártókat. A timsós-faggyús készítést nevezték Európa-szerte „magyar bőr”-nek. Nagy rugalmassága és szakítószilárdsága miatt elsősorban lószerszámok, kocsiszerszámok készítésére volt igen alkalmas. A 17. században német és francia szíjgyártók még azért vándoroltak Magyarországra, hogy a „magyar bőr” készítését eltanulják. A 18. században a magyar szíjgyártók már csak a vargák kikészített bőreiből dolgoztak.
Mai lószerszámainkat nagy részben már a 16. században is használtuk, legfeljebb a díszítésük volt gazdagabb, választékosabb, a régi magyar lovas hagyományoknak megfelelően. A korbácsok, ostorok, nadrág- és bocskorszíjak a mesterek vásári forgalmának jelentős részét adták, és nem utolsósorban a sokféle magyar katonai felszerelés is (szablya-, puska-, lódingszíjak, díszes tarsolyszíjak). A 19. században csökkent a szíjgyártók műveinek változatossága az előző századokhoz viszonyítva. Hiányoztak már a magyar katonai felszerelés szíjai is. Viszont ekkor jelenik meg először a „füles kantár”, vagyis a szemző, de csak az úri, parádés szerszámokon.
Nagy kultusza volt a lónak és kocsinak a századfordulón. A díszes úri, parádés munkák voltak gyakoriak. Nagy gondot fordítottak a sallangos, rózsás, pillangós díszítésekre, a finom, apró varrásokkal kidolgozott mutatós bőrökre. A parádés szerszámok legszebb díszei ezek. A sallangok készítését a mesterek művészi színvonalra fejlesztették. Gyakorlati hasznuk is volt a díszítés mellett: a legyektől, bogaraktól védték a lovat.
Szerszámaik nagyrészt ma is régi kéziszerszámok. Legfontosabb a kösü, csikó vagy varrószék. Négy lábon álló pad, elöl a csikófejjel. Ennek két pofája közé szorítják a munkadarabot és úgy varrják.
Később a szíjgyártók termékei között megjelentek a kutya- és korcsolyaszíjak, lábszár- és bokavédők, lóidomító kötőfékek, örvek, szájkosarak, tölténytáskák, pisztolytáskák stb. Ezek mellett a mesterek munkájának nagy részét már a különböző javítások, varrások, toldások jelentették. A szíjgyártók termékeinek kereslete a termelőszövetkezetek megalakulása után, a lóállomány rohamos fogyásával nagymértékben csökkent.
