Keménycserepek az MNM Báthori István Múzeuma gyűjteményében

Részletek

Kategória: Friss hírek

Közzétéve: 2021. február 04. csütörtök, 07:34

Az utóbbi közel másfél évszázadban a keménycserepek meghatározó szerepet játszottak a falusi háztartások eszközellátásában, lakásdíszítő funkciójában, a hétköznapi és az ünnepi alkalmak során. Az ,,ortodox” etnográfia a kerámiafélék taglalásakor megállt a fazekaskészítményeknél, részletes írások születtek a fazekasok (gölöncsérek, korsósok, tálasok, kályhások, pipások) munkamódszereiről, a késztermékek árusításának menetéről, de a már gyárakban előállított, a falusi háztartásokban a fazekastermékeket a 19. század második felétől egyre inkább kiszorító keménycserepek nem igazán kerültek a néprajzkutatók vizsgálódásának körébe.

Mi is az a keménycserép? A magyar szakirodalom keménycserépnek, olykor kőedénynek (Steingut) nevezi azt a magas hőfokon égetett gyári árut, amely a 19. században terjedt el és szorította ki az ólommázas kerámiát. A keménycserép-, a porcelán-, valamint a majolikaedények és tárgyak gyártása a finomkerámia-iparba sorolhatók.

A fehér mázas cserép-, kőedény- majolika- és fajansztárgyakat a porcelán utánzásának az igénye hozta létre, miután Európában csak 1709-ben sikerült a porcelánkészítés titkát megoldania Johann Friedrich Böttgernek. Ezután is még hosszú ideig csak a vagyonos osztály tagjainak állt módjában megvenni a drága porcelántárgyakat. Az alsóbb néprétegek továbbra is az olcsóbb, de külső megjelenésükben a porcelánból készült edényekre emlékeztető tárgyakat használták. A parasztság körében kedvelt cserépedényeknél a keménycserép lényegesen tartósabbnak, tetszetősebbnek bizonyult, nagy mennyiségben lehetett előállítani, s népies motívumokkal történő díszítése kielégítette a falvak és mezővárosok lakosságának igényét.
     Az európai keménycserepet a kínaitól függetlenül Angliában találták fel az 1750-es években. Feltalálása Wedgewood (1730-95) angol keramikus nevéhez fűződik. Az úgynevezett Wedgewood-áruk - a keménycserepeknek ez a válfaja - tulajdonságai tekintetében a keménycserép és a porcelán közé sorolható.
 A keménycserép alapanyaga fehérre égethető agyag, amelyhez kvarc, földpát és mészpát járul. Az edényeket többnyire sablonokkal készítik, az ovális és a négyzetes formájú edényeket és domború díszítésű tárgyakat pedig öntés útján. A máz alatti festést az edény magas hőfokon kiégetett felületén – 1000–1200 °C-on – alkalmazzák, majd ezután alacsonyabb hőfokon – 970–1050 °C-on – másodszor is kiégetik a bórsavban gazdag és a felületet teljesen fedő átlátszó mázzal együtt. Az első égetésnél az agyag igen kemény lesz, ami használhatóságát fokozza.
Wedgewood hatására a 18. sz. végére már Európa-szerte csökkent a fajanszgyártás. A korábban fajanszot készítő manufaktúrák sorra áttértek a korszerűbbnek és használhatóbbnak bizonyuló keménycserép gyártására. A jómódú polgárok, főurak és főpapok sorra alapították a keménycserépgyárakat, a legtöbbet a 19. sz. elején. Hazánk legjelentősebb keménycserépgyárait Telkibányán, Bélapátfalván és Hollóházán alapították.
Az MNM Báthori István Múzeuma keménycserepei között sok ritkaság található. Szalontai Barnabás gyűjtése során olyan műtárgyakat is beszerzett, (elsősorban korsók és vázák), amelyek a megye más gyűjteményeiben nem találhatók meg.
Forrás: Páll István: A bécsi szalagtól a magyaros stílusig, A Rétközi Múzeum Füzetei 15..     Kisvárda, 2020
Magyar Néprajzi Lexikon 3. kötet: A keménycserép