advert2.jpg
 

Az épület története

Nyírbátorban a ferencesek a XIV. század elején telepedtek le, Báthori Lukács idejében. A meglevő templom közelében építették az első igénytelen celláikat, amelyekből a kegyúr támogatásával később kolostort alakítottak ki. Báthori István 1479 után a már meglevő épületet továbbfejlesztette. A ferencesek kolostoraikat általában a város szélén természet adta védettség /víz, mocsár stb./ közelébe építették.

Nyírbátorban a ferences kolostor a ma is létező Papok-rétje mellett, a bevezető főút mentén épült, hogy a szerzetesek az utasok segítségére lehessenek, s a városszéli szegényeket gondozhassák.

A kolostor szorosan a templomhoz csatlakozott, kerengővel körülvett négyszögű udvart zárt. A kerengő eredetileg keresztboltozattal volt ellátva. Feltehető, hogy nyitott volt, az eredeti olasz elrendezésnek megfelelően.

A kolostor helyiségei: a cellákon kívül a közös helyiségek, mint ebédlő (refectorium), háló (dormitorium), könyvtár, melegedő (calafactorium), öltöző (vestiarium) a kerengő szabad oldalaihoz csatlakoztak.

1550 körül a reformáció következményeként megszűnt Nyírbátorban a katolikus egyház, a szerzetesek valószínűleg szétszéledtek. Petrasko vajda 1587-ben a kolostort is felgyújtotta és kirabolta. A romos épületekről 130 évig semmit sem tudunk. Csak a XVIII. Század elején, az ellenreformáció lendületében került sor a ferences rendi minoriták letelepítésére. 1717-ben a rend visszakapta vagyonát. A templom 1725-ben történt felszentelése után nemsokára, 1733-ban megindult az új kolostor építése, mely a számadások tanúsága szerint mintegy tíz éven át tartott. Az 1749-ből fennmaradt részletes leírás szerint az épület négyszög alakban csatlakozott a templom északi falához, középen nagy, négyszögű udvarral. A sekrestyéhez merőlegesen kapcsolódó kelet szárny fából készült, s ezt a leírás réginek nevezi. Ennek folytatásaképpen egy szintén réginek mondott, rövid, falazott kolostorrész következett. Ezekhez épült először az ideiglenes jellegű faépület. Mikor azonban az 1734-1744 között újonnan emelt és ma is meglevő kolostor elkészült, a toldozott és fából épített keleti szárnyra nem volt már szükség, s ezért azt 1749 után teljesen lebontották.

A számadásokból, az építkezéseket irányító Kelemen Didák levelezéséből és a kolostor egykorú leltárából a munkában részt vevő mesterekről is megtudunk egyet-mást. A templom helyreállítását nagyrészt a környékről való magyar kőművesek és ácsok végezték. Az 1749-ben befejezett újrafedési munkára viszont váradi német mestereket alkalmaztak. A kolostor építésénél egy debreceni cserepes, Miklós építész és Niczki Nikodémus kassai kőművesmester neve szerepel. Ez utóbbi a munkálatok vezetője lehetett.

A szögletes U alakú barokk kolostor külseje és boltozatos belseje egyszerű kellemes hatást keltő épület. Az emeletes homlokzatot vakolatkeretes ablakok törik át.

A nyugati homlokzat közepén kőkeretes ajtó vezet az épület belsejébe. A folyosó, mindkét szinten az udvar felé eső részen fut. A folyosók, a lépcsőház és a cellák barokk keresztboltozattal fedettek. A közös és a lakóhelyiségek a nyugati és északi szárnyban találhatók. Ez utóbbi földszintjén foglal helyet a két hatalmas pillérrel megosztott egykori ebédlő, amelyet ugyancsak barokk boltozat fed. A minoriták 1950-ig lakták a kolostort.

A nyírbátori Báthori István Múzeum, a megyei és járási párt- és tanácsi szervek anyagi támogatása, Nyírbátor, és a járás lakosságának áldozatkészsége, valamint a Művelődésügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának hozzájárulása folytán Szalontai Barnabás tudományos kutató, szervező munkájával jött létre, az 1957-1961. évek között restaurált minorita, barokk műemlékkolostorban. A múzeum állandó kiállítása 1961. november 19-én nyílt meg.

Dr. Szalontai Barnabás

 

 

 

Dr. Szalontai Barnabás 

(1919 – 1984) Néprajzkutató, történész, Állami díjas múzeumigazgató

 ”Táj nincs emberek, emlékek és értékek nélkül. A táj mindezek ismeretét jelenti, és ez az ismeret az embernek ad egy belső tartást.”


 

 

Dr. Szalontai Barnabásra, a múzeumalapítóra  emlékeztünk

 

Az MNM Báthori István Múzeuma és Baráti Köre, valamint Nyírbátor Város Önkormányzata együtt emlékezett Dr. Szalontai Barnabásra, az Állami díjas múzeumalapítóra, Nyírbátor díszpolgárára, a hűséges lokálpatriótára halálának 30. évfordulója alkalmából 2014. március 5-én a Városháza Dísztermében.

Minden közösségnek vannak kiválóságai – s ez így természetes – akik valamilyen területen az átlag felett, jóval többel járulnak a szeretett településük életéhez, az ott élők életminőségéhez.

Nyírbátornak is megvoltak-vannak az ilyen típusú polgárai, személyiségei. Közöttük ott van láthatóan és láthatatlanul is Szalontai Barnabás. Megidézte a régi Nyírbátor hangjait, vallatta középkori építészeti örökségeit, s szinte az utolsó pillanatban összegyűjtötte néprajzi emlékeit. Épületet harcolt ki, a 200 éves barokk kolostorban berendezte Nyírbátor múzeumát, s ezáltal nem csak az országban, de külföldön is ismertté tette városát.

Dr. Szalontai Barnabás a Báthori Múzeum létrehozásával, nemzeti kultúránk fáradhatatlan ápolásával, szűkebb otthona, Nyírbátor és a Dél-Nyírség hagyományainak felkutatásával és feldolgozásával örök érdemeket szerzett földi pályáján.

Az élő utódok örökösökként csak egyet ígérhetnek és tehetnek: a reájuk hagyott művet gondozzák, ápolják és az alapító múzeumigazgató emlékét kegyelettel megőrzik.

Az ünnepségen először hangzott el a múzeumalapító halálhírére, a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola egykori főigazgatójának Margócsy Józsefnek irt gondolatai.

                                                                                                            Dr. Báthori Gábor

 

Bővebben: Dr. Szalontai Barnabás

A múzeum története

A történelmi kisváros Nyírbátor a magyar középkor gazdag örökségével fogadja az ide látogatókat. A település története évszázadokon keresztül egybeforrt a Báthori családdal, melynek birtoka, otthona és temetkezési helye volt, ma a Dél-Nyírség gazdasági, kulturális és hagyományőrző központja. Történelmi személyiségeket látunk a hozzájuk kapcsolódó változó korok megannyi emlékével, a megrendítő távlattal, a folytonos megmaradás mindennapi küzdelmével, Nyírbátor egykori hangjaival.

 

A gótikus, félezer éves templomai mellett mindezek őrizője, ápolója, változásainak időrendi vezetője, a letűnt korszakok bemutatója, a Báthori István Múzeum.

A XVIII. században épült egykori minorita kolostor gyönyörű épületében lévő múzeum 1957 óta számos érdekességet tartogat a látogatóknak. Vonzereje elsősorban az igen jelentős régészeti, történeti, néprajzi, fegyvertörténeti, képző- és iparművészeti gyűjteményeiben rejlik.

A szerzetesi cellasorból kialakított térben helyet kapó „Nyírbátor város évszázadait” sokoldalúan bemutató, valamint a régióban 70 éves határőr múltat felidéző  állandó kiállítások önmagukban is élményekkel gazdagítják a történeti és szellemi örökség iránt érdeklődőket.

Mindezek mellett egyedülálló, páratlan érdekességekkel és értékekkel is dicsekedhet a múzeum. A középkori Magyarország egyik meghatározó, az ország vezetésében kiemelkedő szerepet betöltő Báthoriakhoz kapcsolódó tárgyi emlékek közül egyedül itt látható ritkaságszámba menő, évszámmal is ellátott Báthori család vörösmárvány sárkányos címerköve, valamint a XVI-XVII. század folyamán a Báthori fejedelmek által veretett arany- és ezüstpénzek. Az európai és a hazai reneszánsz reprezentáns művészeti emlékei közül itt csodálható meg az egyik legszebb alkotás, az 1511-ben Firenzében készült templomi ülőpad (stallum) kisebbik padsora, mely eredetileg a Báthoriak Szent György nevét viselő templomában állt.

A múzeum gazdag fegyvergyűjteményében a középkor fegyverei mellett igazi ritkaságok is találhatók. Az erdélyi fejedelmek közül Báthory Gábor (1608-1613) szablyája mellett Bethlen Gábornak az 1622-ben a nikolsburgi-béke megkötése alkalmából adományozott díszkard is a féltett kincseket gyarapítja.

 

60 éves a Báthori István Múzeum

 

 

 

 

A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma 2015. május 15-én ünnepség keretében emlékezett meg alapításának 60. évfordulójáról.

A múzeumot 1955. májusában egy elszánt akaratú nyírbátori személyiség, Szalontai Barnabás alapította.

Nyírbátorban ezt megelőzően a közérdeket közvetlenül szolgáló közgyűjtemény, tudományos intézmény nem volt.

Volt  azonban  szerencsére e helyen egy páratlan gazdag középkori örökség, volt a település lakóinak élete, melyek katalizátorként hatottak a múzeum létrehozásában: a látható 500 éves templomok, a lakomaház romos épülete, a minorita kolostor, az egykor hatalmas Báthori család emléke, a hozzájuk köthető legendák és mondák, a mezővárosi ranghoz kapcsolódó kiváltságok tudata, e helynek a Nyírségben betöltött szerepe, egyszóval a gazdag, ám feltáratlan múlt, a hozott kultúra kincsestára.

Kétségtelen hatása volt a múzeum ügy ébredésének a maga a kor is. A II. világháború döbbenetének és pusztításának egyfajta válaszaként is magyarázható az a gyűjtési mozgalom mely elindult, s itt e megyében is jó néhányan megérezték, hogy egy korszak, vele egy életmód és életforma lezárult.

Nélkülük sok helyi emlék tűnt volna nyomtalanul el, s lett volna szegényebb a nemzet, kerülte volna el a feldolgozás, publikálás művét, támpontot nyújtva mindahhoz, amiket a szellem értékeihez sorolunk.

E szellem-mentő emberek között találjuk Dr. Szalontai Barnabást, alapítóigazgatóját a megye második múzeumának, az önmaga állandó képzésével elismert tudós emberét e dél-nyírségi tájnak, Nyírbátornak.

 

Szalontai Barnabás klasszikus példák folytatójaként kezdte el gyűjteni egyre szélesedő koncentrikus körökben a múlt emlékeit: törékeny edényeket, bútorokat, szerszámokat, fényképeket, történeti-régészeti tárgyakat és írásokat.

A gyarapodás számai önmagukban is imponálóak! 1961 végén a múzeum összesen 14.508 tárgyat őrzött, ez a szám 1968 őszén már meghaladta a 31.000 darabot.

A tárgyak gyűjtése, vásárlása mellett párhuzamosan haladt a szellemi hagyományok gyűjtése is. Nyírbátorba tapasztalt kutatók érkeztek tanulmányok jelentek meg. Szalontai Barnabás elsőként indította el a megyei füzetsorozatot, azóta is értékes forrásként kínálva nem csak e táj kutatóinak, hanem a múzeumügy iránt érdeklődőknek is.

Nagy tekintélyű szakemberekkel kiadott közös munkái bizonyítják az elindult tudományos életet. Elkészültek többek között a gazdag kerámia műtárgyak összehasonlító elemzései, új eredmények születtek a népi építészet tárgykörében. Cikkek sorozatában dolgozta fel az alapítóigazgató az országos publicitást kapott nyírbátori céhek tárgyi és szellemi emlékeit.

Az ide látogatók, a kutatók csodálkozva szembesülnek azzal, hogy ez a múzeum olyan emlékeket őríz, mint három eredeti, erdélyi fejedelmek által kiadott oklevél, ugyancsak erdélyi fejedelmek fegyverei, tárgyai, a datált Báthori család címerköve, a Somossy család oklevél hagyatéka, nagybányai festőiskolához kötődő festőművésznő, Farkas Eszter képzőművészeti hagyatéka, a megdöbbentő szépségű, a település lakóiról az 1910-20-as években készült üvegnegatív gyűjtemény.

A fiatal intézmény egyik nagy pillanata 1968 októberében, a múzeumi hónapban következett be, amikor a Magyar Nemzeti Múzeum és a Báthori István Múzeum közös megállapodásának eredményeként a hazai reneszánsz művészet felbecsülhetetlen értéke, az 1511-ben a nyírbátori Szent-György kegytemplomba került imapad, a „Csonka stallum” a múzeumba került megőrzésre kiállításra.

Ez a fejlődő vidéki múzeum magas szakmai elismerése volt!

Elfogultsággal mondhatjuk, a múzeum létrejötte nem öncélú tudományos-művelődési intézményt jelentett,  hanem benne lakozott a 60-as és 70-es évtizedekben beinduló Nyírbátor fejlődésének egyik lendítő ereje.

Az Európa hírű Báthori műemlék templomokról az évtizedes feledés porát a múzeum léte működése, publikációs tevékenysége s általa a műemlékeknek a település életébe való bekapcsolása törölte el.

A múzeum szellemi műhelye lett a városi rang visszaszerzése érdekében folyó építő munkának, erős hatást gyakorolt a település fejlődésére.

Vitathatatlanul közre játszott abban, hogy 1973-ban Nyírbátor másodszor is városi rangot kapott, hogy Nyírbátor történelmi-kulturális kisvárosként ismertséget és elismertséget szerzett az egész országban.

Szalontai Barnabás utolsó munkájának „Nyírbátor évszázadai” új állandó kiállításának ünnepi megnyitóját már nem érhette meg, ám a vitrinek között járva a múzeum, a lokális és nemzeti kultúra már történelemként fonódik össze emlékével.

A Báthori István Múzeum 2013-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság intézményeként, a megye fenntartásában működött. Az Igazgatóság elismerte a Nyírbátorban keletkezett értékteremtést és energiát, a múzeumi eleven életet az alkotó munkát. Tekintettel volt arra, hogy a 700 éves település büszke múltjának őrizője, erősítője. Közösen gyarapították a megye és Magyarország kulturális örökségét, sokszor egymással vitatkozva, de együtt a közérdekért, az országrész sikeréért.

2013 január 1-eje változást hozott a múzeum életében. A Magyar Nemzeti Múzeum vidéki alkotórészeként, a sárospataki Rákóczi Múzeummal közösen együttműködve végzi régi-új feladatait. Az 1968-as stallum ünnepségről készült feljegyzéseket olvasva dejavú érzéseim támadtak: a Nemzeti Múzeum akkori főigazgatója beszédében nem másról szólt, mint a fejlődő kisvárosi múzeum és a Nemzeti Múzeum között meglévő baráti kapcsolatokról, a tudományos és művelődési célkitűzésekről, a segítségnyújtásról, amit kézzel fogható bizonyíték erősít meg: a stallum őrzési feladatainak átadása.

Nos, az őrzésen túl, a stallum 2014-ben elkezdődött restaurálása mellett immár az országos múzeum részeként kaphat energiákat, alkotó erőt a Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma.

A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma tele van a józan növekedés reményével, lát lehetőségeket, vannak elképzelései és tervei jövőjének építésében.

 

                   

 

                   

 

                   

 

                   

 

                  

 

        

 

Copyright © MNM Báthori István Múzeuma! All right Reserve!
Design by : Place your Website!
 
Distributed By Joomla Perfect   Sponsored By Ayos Hosting | Property List | FoodCart Franchise