A csizmadia
A csizmadia a csizma készítésével és javításával foglalkozó kisiparos. A szó szerb-horvát közvetítéssel oszmán-török eredetű. Első előfordulását 1594-ből (a csizmáét 1492-ből) ismerjük.
A régebbi vargamesterség az újabb csizmadiamesterségtől abban különbözött, hogy a vargák a maguk készített lábbelik számára szükséges bőrt is maguk készítették ki, míg a csizmadia bőrkikészítéssel már nemigen, vagy csak nagyon ritkán foglalkozott. A csizmadiák csizmát, papucsot, topánt, bakancsot és ,,czikkelyes” talpú bőrkapcát készítettek. A csizmadiák a vargák és tímárok készítette bőrből dolgoztak.
A csizmadiák a 17–18. században számos magyarországi városban népes céhekbe tömörültek. Az inasokat általában három évre szegődtették, ekkor ruhajárandóságot is kaptak. Az inasnak a házi munkában is segédkeznie kellett. A tanulóidő leteltével készített mesterremek az évek során változott. Állandó harcban állt a csizmadiacéh is a kontárokkal. Ezek lehettek a mesterségükhöz kevésbé értők, rosszabb lábbelit készítők. De kontároknak nevezték azokat is, akik a céhből kiléptek, még akkor is, ha kitűnően értették a mesterségüket, és kontárok voltak azok is, akik kitanulták a mesterséget, de a céhbelépéshez szükséges különféle taksáknak megfizetésére nem volt pénzük és így kénytelenek voltak a mesterséget a céhen kívül folytatni.
A 18–19. század fordulójától a csizmadiák a falvakban is megtelepedtek, és egészen az utóbbi évtizedekig, a paraszti csizmaviselet divatjának visszaszorulásáig a falusi életformában sokszor a birtokos parasztságtól kevéssé különböző kisiparosság egyik legjellegzetesebb figuráját jelentették. A csizmadiamester jellegzetes szerszámainak egész sorát láthatjuk gyűjteményekben manapság. Legjellemzőbb szerszámaik közé tartozott: a bicskia ,a dikics és a musta.
A csizmadiák céhe Nyírbátorban a XVII. század elején jött létre, s később is ez a szakma volt a legnépesebb. 1902-ben alakult meg a Nyírbátori Iparosok és Kereskedők köre, az Ipartestület, amely ekkor 12 szakmában összesen 520 mesterembert fogott össze. Közülük legtöbben a cipészek és csizmadiák voltak. A nyírbátori csizmadiák távoli vásárokra is eljártak. A férfiak hétköznap durva zsíroscsizmát, ünnepeken rogyósszárú csizmát viseltek. Ezek a nők körében is kedveltek voltak, de színük barna vagy sárga volt.
A nyírbátori múzeum állandó kiállítása a város jelentős kézműiparát a – cipész- és csizmadiaműhely mellett - további öt kismesterség bemutatásával érzékelteti.