Egy rövid, de tartalmas élet, tele sok tanulsággal. Ez lehet a rövid sommázata a 400 évvel ezelőtt született Zrínyi Miklósnak. A kor, amiben az ember él, meghatározza a gondolatokat, irányt ad az akaratnak.
Zrínyi kora, a „magyar romlás százada”, XVII. század a nagy remények és a nagy csalódások kora, az 1541 óta a török hódítás következtében három részre szakadt Magyarország helyzete megváltoztatásának a lehetőségét hordozta magában.
Európa első Nagy Háborújának, a harmincéves háborúnak (1618-1648) a westfáliai – békének záró pillanata a magyar nemesség számára jelenthette azt, hogy Nyugat-Európa végre elindíthatja török ellenes hadjáratát, lezárulhat az 1606 óta tartó békeidőszak Bécs és Konstantinápoly között és elhozza Kárpát-Medence ismételt integrációját.
A magyar politikai élet új generációja, a harcias politika fiatal támogatói az Eszterházy Miklós nádorsága alatt felnőtt ifjak – Nádasdy Ferenc országbíró, Batthyány Ádám Dunántúl főkapitánya, Forgách Ádám Kassa főkapitánya, Wesselényi Ferenc erdélyi főúr és Zrínyi Miklós horváthországi bán késznek bizonyulnak a nagy feladatra. Úgy tűnik 1652 tavaszán, hogy Lengyelország, Velence és Pápai állam, sőt II. Rákóczi György erdélyi fejedelem is készek a török elleni harcra. Ám Bécs nem vállalja fel a támadást, s a „jó lehetőség” elmulasztása vihart támaszt a magyar politikai életben.
A politizálás új vezére 1653-tól egyértelműen Zrínyi Miklós. Kiváló szellemi és fizikai adottságai a mindössze 8 éves fiút királyi lovászmesterré, 1652-ben már Európa szerteismert katonává emelik. A magyar történelem azon arisztokratái közé tartozik, akik végtelen energiájukkal, a végső célt soha fel nem adva hadakozásaikkal védik a hazát, védik birtokaikat. Zrínyi a jellemét acélozó végvári harcokban egyszerre vált katonává és politikussá. Nagyon sokat olvas, a múltbéli történéseket adoptálja a jelenre.
Ez a céltudatosan olvasó, a korának leggazdagabb birtokosa így vált tudóssá, hazájának legműveltebb főurává. Közel egy éves itályai utazása csak tovább bővíti ismereteit. Mint ember eléggé zárkózott, de további szimpatikus vonása, hogy soha nem élt vissza gazdagságával és hatalmával.
Az európai harmincéves háború le zártával ő is úgy véli: a török kérdésnek eljött az ideje. Érzelmi és politikai előkészítésként 1646-47 telén megírta nagy barokk eposzát, a „Szigeti veszedelmet” Hadtudományi munkáit, a „Tábori tracta” és a „Vitéz hadnagy” írásokat. II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjárata a török vezetés aktivizálását hozta el 1658-ban. Boros Jenő és Várad török kézre kerülése végre a királyi Magyarországot is mozgásba lendíti. A Porta 1663-ban a királyi Magyarország ellen megindítja hadait.
Zrínyi Miklós készül élete nagy céljára, készül a török elleni háborúra, és készül – ha kell - a halálra. Már áll a legerősebb török dunántúli helyőrséggel, Kanizsával szemben az általa építtetett Zrínyi-újvár. Ám a török nagy vezír Köprülü Ahmed Érsekújvár ellen indul, amit el is foglal. Érsekújvár eleste után egyértelműen Zrínyi Miklós a küzdelem főszereplője, és az 1663/64 tele a Magyar hadtörténelem szép fejezete lett. Célja a nemzetközi összefogás kikényszerítése és az utánpótlásának elvágásával a török haderő további harcra késztetése ezért 1664. január 2-15. között 250 kilométeres lovaglás után – ami önmagában is nagy bravúr –megtámadja a 6 kilométeres hosszú eszéki hidat, azt a tűz martalékává teszi. Ezáltal lehetőség nyílott a török vár Kanizsa ostromára. Bécs a török felmentő sereg közelettére a nyugati határ felé vonulást rendelte el. Így semmisült meg a téli hadjáratba vetett Zrínyi reményei. További csalódását jelentette a keresztények által megnyert szentgotthárdi – ütközetet 1664-ben lezáró szégyenteljes vasvári béke.
Zrínyi Miklósnak az a terve, hogy Magyarország saját erejével változtasson sorsán indította el a magyar rendeket azon gondolatban, hogy királlyá válasszák. Adottságai erre lehetővé tették volna, hasonlóképpen Hunyadi János fiának Mátyásnak nemzeti királlyá választásához hasonlóan, ám a szándék és lehetőség ezúttal nem találkozott.
A kursaneci erdőben 1664. november 18.-án bekövetkezett vadászbalesete lezárta ennek lehetőségét.
A Magyar Nemzeti Múzeum Báthori István Múzeuma egyik féltett gyűjteménye az az1221 üvegnegatív ,melyet Dobriván Antal gyógyszerész ajándékaként 1956-58 között vett nyilvántartásba Szalontai Barnabás alapító múzeumigazgató.
Gyógyszertár és fotógyűjtemény? Hogyan is van ez?
Ismert, hogy a tömeges fotózás elterjedésének ideje a XIX. század utolsó harmadára nyúlik vissza. Közép-Európában, Osztrák Magyar Monarchia területén ekkor kezdődött az a gyors ütemű fejlődés, amely az élet minden szegmensében tapasztalható volt. A sorra alakuló gyógyszertárak - a vegyészeti kellékek, valamint az amatör fényképezkedésre hajlamos gyógyszerészek okán - bázisai lettek a vidéki fotózásnak.
Nyírbátorban sem történt ez másként. a XX. század elején két fiatal gyógyszerész, Vadász Elek és Nádas József létrehozta a település első gyógyszertárát. A fotózás szerelmesei révén lencse elé ültettek hozzájuk betérő nyírbátori és környékbeli embereket. Így állt össze az 1905-1930 közötti időszakban készült zömben portré „album”, mely a makro történelmi folyamatok - világháború, forradalmak, Trianon - mikroközösségek életén keresztül szemlélhetők.
A Nagy Háború katonáinak arcképei mellett láthatóak a Nyírbátor környéki gazdaságokban dolgozó orosz hadifoglyok, a férjek nélkül készült családi fotók, a paraszti, iparos és polgári társadalmi rétegekhez tartozókról készült képek, de nem hiányoznak az izraelita vallásúakat és a cigány családokat bemutató felvételek sem.
Az üvegnegatívok sok mindenről árulkodnak. Milyen volt az akkori élet, hogyan élték túl azokat a történéseket az emberek, amik beszivárogtak és részesei lettek mindennapjaiknak, meghatározták, befolyásolták életüket. Azt az életet, amiben sok bánat, fájdalom mellett kevés volt az öröm.
A páratlanul értékes kamara kiállítás 2009 óta látható a múzeumban.
1900. június 17- én született Nyírbátorban egy többgyermekes értelmiségi családba. Édesapja járásbíró, nyírbátori tartózkodása idején a Nyírbátor és Vidéke, ill. a szintén nyírbátori Nyírség c. heti lapok főszerkesztője volt.
1912- ben, tizenkét éves korában leesett a hintáról. Sérülése nem látványos, de állandó fájdalmat jelentett, és kihatott későbbi életére. A polgári iskolát Nyírbátorban végezte, rajztanárnője figyelt fel rá, olasz reneszánsz mesterek rajzainak, festményeinek reprodukcióit másoltatta vele. Tanítóképzőbe készült, de az orvosi vizsgálaton gyermekkori sérülése miatt eltanácsolták. Édesapja elvesztése és a háborús viszonyok miatt pénzkereseti forrás után kellett néznie, munkát vállalt a Bóniban, Nyírbátor mezőgazdasági termékeket feldolgozó nagyüzemében.
1917. szeptemberében a család az ő kedvéért Nagybányára költözött, hogy ott a festőiskolában tanulhasson.
1918- tól jegyzik a nagybányai festőiskolában Thorma János növendékeként. A szabad szellemi élet, mesterek, pályatársak nagy hatással voltak rá. Hollósy Simon, Ferenczy Károly a képeivel, Réti István, Iványi Grünwald Béla, a Ferenczy család tagjai : Valér, Béni, Noémi személyesen, az őt Thorma János mellett korrigáló Ziffer Sándor, Bötsög Samu, és a kortársai: Pirk János, Molnár Róza, Plavetz Betty barátságával.
1920-ban Egerben vállalt két gyermek mellett nevelőnői és házvezetői állást. Rendszeres festésre nincs alkalma, de szabadidejében vázlatokat készít, rajzol.
1921. november 17-én visszament Nagybányára, hogy fekvő beteg édesanyját ápolja, s ott vállaljon munkát. Dolgozott Németh Amadé (a későbbi karmester, zenetörténész, szakíró) édesapjának drogériájában, más források arról tudnak, hogy Thorma János ajánlásával Nagybánya polgári iskolájában, majd gimnáziumában rajzott tanított.
1924- ben tűnt fel ismét a neve a Thorma növendékek között. 1924-től már szerepel munkáival a festőiskola alkalmi és csoportos kiállításain. Erre utal Benedek Elekkel való találkozása, aki az irodalmi rendezvényre készített plakátját kérte el tőle.
1928- ban vált meg végleg a festőiskolától és Nagybányától.
1930- ban Budapesten, Szőnyi Istvánnál folytatott tanulmányokat, de a nyarait hosszú időn át a Miskolci Művésztelepen töltötte, Burghardt Rezső és Benkhard Ágost korrektúráit követve.
1932- ben Miskolcon rendezte első önálló kiállítását.
1936- ban Budapesten állított ki kizárólag pasztellképeket.
1937- ben Budapesten a Kossuth Lajos utcai Műterem Galériában nyílt nagysikerű kiállítása (valamennyi képe elkelt), melynek anyagát Iványi Grünwald Béla válogatta össze.
1939- ben római ösztöndíjat nyert, s a „Collegium Hungaricum” vendége lett.
1940- ben a Műterem Galériában újabb műveivel jelentkezett.
1945 után Baján, Szentendrén és a Balaton mellett is dolgozott.
1953- tól a Szinyei Merse Pál Társaság alkotóközösségének tagja volt.
1962- ben az Ernst Múzeumban volt közös kiállítása Suly Angélával.
1968- ban a Báthori István Múzeumban, Nyírbátorban rendezett gyűjteményes kiállítást, majd a TIT Csokonay Klubjában, Debrecenben volt tárlata.
1973- ban a Báthori István Múzeumban, Nyírbátorban rendezett kiállítást.
1978- ban a Báthori István Múzeumban, Nyírbátorban rendezett gyűjteményes kiállítást, hagyatékának nagy részét szülővárosának adományozta.
1979. novemberében szülővárosa, Nyírbátor díszpolgára lett.
1980- ban rádiós portrébeszélgetés készült vele, amely a nyíregyházi helyi adásban és az országos adókon is elhangzott.
1983. december 30-án hunyt el Budapesten. Nyírbátorban helyezték örök nyugalomra.
A bibliográfiát összeállította: Antall István